12.29.2010

2010 - Egy kis összegzés az évünkről




Egy nagyon mozgalmas év áll mögöttünk, rengeteget dolgoztunk és tovább álmodtunk.

Az év elég kecsegtetően indult: a Makány Márta esküvői ruhák januártól már Japánban is kaphatók! Az ázsiai országban nagy sikert arattak a ruhák és a Makány Mártára jellemző stílus, ezért nagy öröm volt, amikor megállapodtunk az első japán üzlettel. Hamarosan folyt.köv.!

A február az Operabál és a Story Gála jegyében telt: idén is sok nő választott Makány Márta ruhát a báli szezonra.

Márciusban kezdődött a kínai újév, a kínai asztrológia szerint a 2010-es év a tigris jegyében telik. Ez inspirált minket a „Tigris” névre keresztelt kiskollekció megalkotásában, és ami a dolog érdekessége, a tigrises ruhák azóta Makány Márta egyik legerősebb ismertetőjelévé váltak.

Áprilisban tovább mozgolódtunk és meghirdettük a Makány Márta Tehetségkutató Pályázatot, melyre több mint 300-an jelentkeztek. A nyertesek gyakornoki program keretében azóta is velünk vannak. A nagy érdeklődés miatt 2011-ben mindenképp folytatjuk a kezdeményezést.

Ha május, akkor tombol a tavasz és mindenki pezseg - mi pedig divatbemutatót tartunk több mint ezer fő előtt a Millenárison. A rendezvényre egy hónappal előtte kezdtünk el készülni és büszkén mondhatjuk, nekünk az év eseménye volt!
De valami más is történt még májusban: a Pál Adrienn c. film díjat nyert Cannes-ban és a főszereplő Gábor Éva Makány Márta ruhát viselt a díjátadón! Gratulálunk még egyszer az alkotóknak.

Júniusban a VIVA Comet Gálán Barbee Makány Mártában vette át a legjobb énekesnőnek szóló díjat, de Barbee mellett a Unique énekesnője, Völgyesi Gabi és a Groovehouse-os Judy is Makány Mártát viselt.

Júliusban fotóztuk a 2010 őszi/téli kollekció image anyagát. Imádtuk a fotózást, a hangulat fantasztikus volt, ahogy a csapat is. Szintén júliusban kezdtünk el gőzerővel dolgozni az Esküvő c. könyvön, mely decemberben boltba is került.

A könyv előkészületek mellett augusztusban pihentünk kicsit és fesztiváloztunk is: a Balaton Sound és a Sziget kihagyhatatlan volt!

Szeptemberben elkészült a 2011-es tavaszi/nyári kollekció, mialatt mi tovább pörögtünk a könyvön.

Az október is nagyon mozgalmas volt. Amellett, hogy Makány Márta zsűritag volt az Elite Model Look döntőjében, a hónap közepétől a Look névre keresztelt őszi-téli kiskollekció a Mom Parkban található D’n’W multimárkaboltban is kapható lett - a Calvin Klein, Trussardi és Gianfranco Ferré márkák mellett.

A november szintén nagyon pörgős volt, mert rengeteg dolog folyt párhuzamosan. Javában dolgoztunk a könyv utolsó simításain, közben elértük a 7000-es rajongói tábort a facebook-on, de a hónap híre kétségkívül az, hogy az ír Social&Personal magazin egy editorial anyagához Makány Márta ruhákat kért. A fotók gyönyörűek lettek, a facebook-on láthatjátok a teljes anyagot.

Eljött a december, amikor feszített előkészületek és munka után megjelent a Makány Márta Esküvő c. könyv, melyre nagyon büszkék vagyunk. Köszönjük minden közreműködőnek és az Alexandra Könyvkiadónak.
De nem csak ez történt decemberben. Az év filmjeként várt Üvegtigris 3 premierjére a főszereplő Szabó Erika minket választott, és gyönyörű volt! És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban, decemberben 8000-en lettünk a facebook-on!!

És persze év közben rengeteg gyönyörű ruhát készítettünk és sok nagyszerű emberrel ismerkedtünk meg, nem csak a divatszakmából.
Reméljük, hogy a 2011-es évünk még ennél is mozgalmasabb év lesz és reméljük, hogy továbbra is nyitottak és pozítivak maradunk. Köszönjük, hogy velünk vagytok!

Külön köszönet "őrangyalainknak": az asszisztenseknek (Ildikónak, Juditnak, Gabinak, Jucinak, Krisztinek, Zsófinak, Anitának), valamint Csabának, Gábornak, Zolinak, Orsinak, SzepesÁginak, Zsuzsának, Eszternek, Ildikónak, Zitának, Vilcsinek, Mikinek, Tamásnak, Petinek, lángpetinek, Antinak és még sok-sok embernek, hogy hisznek bennünk :)

BÚÉK mindenkinek!

No comments:

Post a Comment